






A Mehib eladja a Cofacenak rövid lejáratú hitelbiztosítási portfoliójátAz eddigi legnagyobb hitelbiztosítási állomány átruházási szerződés született meg Magyarországon, írja a FigyelőNet 2007. december 18-án, a Hitelbiztosítások államiból magánkézbe címmel. Annak az állományátruházási szerződésnek az eredményeként, mely az állami tulajdonú Magyar Exporthitel Biztosító Zrt. (Mehib) és a Coface Austria Kreditversicherung AG között jött létre, miszerint a Coface 2008. január elsejével átveszi a Mehib rövid lejáratú hitelbiztosítási portfolióját, jövőre a magyar hitelbiztosítási ágazatban a Coface lehet a második legnagyobb piaci szereplő. Január elsejével a Mehib ügyfelei átkerülnek a Coface állományába úgy, hogy a meglévő szerződések változatlan kondíciókkal futnak tovább, így ez az ügyfeleknek nem jelent majd semmiféle változást. A Coface közleménye szerint az állomány átruházásából jelentős előnye származik az ügyfeleknek, mivel automatikusan a Coface ügyfeleivé válnak, s a nemzetközi cégcsoport valamennyi szolgáltatását igénybe vehetik. A Coface 2007-ben hitelbiztosítási fióktelepet nyitott Szlovákiában, Csehországban, Romániában, valamint képviseletet indított Szerbiában is. Ez a régiós terjeszkedés a magyar ügyfelek számára is lehetővé teszi, hogy hiteles és naprakész információkat kapjanak a térség cégeiről, valamint exportjukat biztosítási védelem alá helyezzék. A Mehib a továbbiakban elsősorban közép- és hosszú lejáratú exprorthitel-biztosítási, valamint befektetésbiztosítási termékeket kínál hazai ügyfelei számára.
|
||
|
|
||