A legjobb hitel az Ön igényei és lehetőségei szerint

Újabb bírság az Euro Credit Consultingnak

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 14 millió forint bírság megfizetésére kötelezte az Euro Credit Consulting (ECC) Kft.-t, mivel a fogyasztói csoportokat szervező cég 2006 júniusától 2007 októberéig a fogyasztókat megtévesztő módon népszerűsítette tevékenységét.

A GVH korábban már kétszer is folytatott eljárást az ECC Kft. ellen, melyek során összesen 22,5 millió forintra büntette a vállalkozást, de mivel a cég továbbra sem adott egyértelmű információkat hirdetéseiben a fogyasztói csoportok lényeges tulajdonságairól, és azt a látszatot keltette, hogy ügyfeleinek kölcsönt folyósít, a GVH újabb eljárást indított a cég ellen.

A vizsgálat megállapította, hogy az ECC Kft. reklámjai alkalmasak a fogyasztó megtévesztésére, és mivel a 3 napon belüli szerződést bontó ügyfelek aránya is meglehetősen magas, ebből feltételezhető, hogy ezekben az esetekben csak a szerződéskötést követően tudatosul az ügyfelekben, mi is a fogyasztói csoport működésének alapja.

A bírság kiszabásánál enyhítő körülménynek bizonyult, hogy az Euro Credit Consulting Kft. vállalta, hogy amelyik újságokban a kifogásolt hirdetések megjelentek, ott felhívja a fogyasztók figyelmét a fogyasztói csoportok előnyeire és hátrányaira. Vállalta továbbá, hogy internetes oldalán kiemelve teszi közzé a fogyasztói csoportok hátrányait, átalakítja hirdetéseit, amikből kihagyja a megtévesztő kifejezéseket (kezes és jövedelemigazolás nélkül, nem hitelképes? stb.), valamint felhívja az ügyfelek figyelmét arra, hogy a részletes szerződési feltételekről tájékozódjanak irodáiban.

Érdemes tudnunk, mi is az a fogyasztói csoport: egy sajátos előtakarékossági konstrukció, amely kombinálja a részletre történő vásárlás elemeit a vásárlói jog megszerzésével, de az első részlet kifizetésével egyidejűleg nem lehet hozzájutni a kiszemelt áruhoz, hanem a szervező által rendezett közgyűléseken többnyire sorsolásokon dől el, kinek nyílik lehetősége az ingó vagy ingatlan megvásárlására. Így hát szerencse kérdése, ki mikor juthat az áruhoz, van, aki csak a futamidő végén. Vegyünk egy egyszerű példát, van négy ember, mindegyike szeretne megvásárolni egy 400 ezer forint értékű tárgyat, de havonta mindegyiknek csak 100 ezer forint feleslege van, tehát mindegyiknek 4 hónapig kellene spórolnia, hogy a kiszemelt árut megvásárolhassa. Ha azonban összefognak, és 4 hónapon keresztül minden hónapban egy közös kasszába mindegyikük beteszi a megtakarított 100 ezer forintot, és havonta sorsolással eldöntik, hogy a bent lévő 400 ezer forintból melyiküknek vásárolják meg a terméket, akkor lesz olyan, akinek már az első hónapban a tulajdonába kerül a tárgy, de lesz olyan is, aki nem jár jobban, mintha csak otthon gyűjtötte volna össze a pénzt, hiszen így is a 4 hónapot kell várnia a vásárlásig. Persze ez csak egy nagyon leegyszerűsített példa, de ebből is kiderül, hogy nem hitelről, vagy kölcsönről van szó.